Skip to main content

A hónap employer branding vezetője – Vingler Gréta

Az employer branding mára már nem csak a bevonzás-elkötelezés-megtartás hármasáról szól. Egyre fontosabb, hogy a jelölt- és a munkavállalói élményt nap mint nap javítsuk, mindezt úgy, hogy mérhető üzleti eredményeket mutassunk fel.

Azok a vezetők, akik elkötelezettek az általuk vezetett szervezetben felmerülő igények megértése iránt és reagálnak is azokra integrált employer branding stratégiával, képesek fenntartható üzleti eredményeket generálni. Ők azok a vezetők, akik világítótoronyként naponta tesznek azért, hogy utat mutassanak csapatuknak, kollégáik elkötelezésének és hatékonyabb működés érdekében.

Az ilyen szakemberek elismerést érdemelnek. A Brandfizz folytatja „A hónap Employer Branding Vezetője” cikksorozatát, amelynek keretén belül 2022 március hónapban Vingler Grétát, az SK Battery Manufacturing recruiter munkáját ismerik el.

Brandfizz: Az elmúlt két évben szinte a nulláról felépítettétek az SK Battery Manufacturing employer brandjét. Miért éreztétek, hogy az elejétől kezdve érdemes a munkáltatói márkátok tudatos építésével foglalkozni?

Vingler Gréta: Az SKBM a Dél-Koreai SK innovation második komáromi gyára. Az nagy kihívás volt, hogy a koreai SK megalapozott branddel és nagyon jó hírnévvel rendelkezik, ehhez képest itthoni piacon új szereplő. A cél viszont első pillanattól fogva világos volt: 1400 kolléga felvétele – amit csak és kizárólag ismert és erős munkáltatói márkával érhetünk el.

Brandfizz: Mi segített az elindulásban? 

Vingler Gréta: Konkrétumok – kidolgozott stratégia és akcióterv. Az, hogy az értékeink meghatározásával és a célcsoport szükségleteinek megismerésével indítottunk, nagyban megtámogatta az alapok lefektetését. Ezután olyan megoldásokkal tudtunk hatékonyan előrukkolni, amik gyorsak és a mi célcsoportunkra szabottak voltak. 1400 fő bevonzása volt a cél, amihez az egyik első lépés az volt, hogy létrehoztuk az SKBM Karrier- Facebook, Linkedin és landing oldalt. Konzisztensen végzettség alapon szegmentáltuk a kommunikációt a közösségi médiában.

Brandfizz: Jelentős tempóban növekedtek: 1400 fő bevonzása a cél, és hamarosan beléptetitek az 1000. kollégát. Mesélnél arról, hogy milyen üzleti igényt támogattok employer brand oldalról? 

Vingler Gréta: Ebben fontos szerepet játszott az, hogy a toborzási stratégiánkat erősen megtámogattuk employer brand eszközökkel. Szerintem szemmel látható az eredmény abból, ahogyan a megjelenések során kommunikálnak a cégről, illetve, hogy volt szerencsénk többször is részt venni a HRFest konferencián. Az SKBM Magyarországon teljesen ismeretlen volt, és a toborzás megkezdését követő 6 hónapban több mint 200 új kolléga csatlakozott hozzánk. A zöldmezős beruházásból a tavalyi maraton alatt egy olyan céggé nőttük ki magunkat, ahol már lassan 1000 kolléga dolgozik.

Brandfizz: A toborzási csapat munkáját milyen munkáltatói márka eszközökkel támogatjátok? Mik a legfontosabb elemei – legyen az online vagy offline employer branding?

Vingler Gréta: Az elmúlt két év során láthattak minket óriásplakátokon, hallhattak minket rádióban, sőt, szórólap kampányunk két körben is eljutott több, mint 40 helyszínre. Fontos volt az is, hogy az SKBM, mint munkáltató ismertté váljon és egyszerre több platformon is találkozzanak velünk. Éppen ezért is éltük meg hatalmas sikerként azt, amikor több mint 32 hírportálon is megjelentünk PR kampányunk keretein belül. Ezen felül természetesen a közösségi média az, ami még mindig a legjelentősebb szerepet tölti be a toborzásban – kékgalléros kollégáinkat itt érjük el a leghatékonyabban.

Brandfizz: Ha egyetlen eredményt emelhetnél ki az elmúlt két évből, amire a legbüszkébb vagy, mi lenne az? 

Vingler Gréta: A közösségi média és a szegmentált karrieroldal tölti be a legjelentősebb szerepet a toborzásban. Ezen felül az elmúlt két év során láthattak minket óriásplakátokon, hallhattak minket rádióban, sőt, szórólap kampányunk két körben is eljutott több, mint 40 helyszínre. Fontos volt az is, hogy az SKBM, mint munkáltató ismertté váljon és egyszerre több platformon is találkozzanak velünk. Éppen ezért is éltük meg hatalmas sikerként azt, amikor több mint 32 hírportálon is megjelentünk PR kampányunk keretein belül.

Brandfizz: Mit tanácsolnál azoknak, akik most állnak neki az employer brandingnek? 

Vingler Gréta: Azt, hogy kezdjenek az alapokkal – ismerjék meg a célcsoport igényeit és minden felületen alapozzák erre a kommunikációt. Ami az eredményességhez elengedhetetlen, az az, hogy a vezetőket bevonjuk és a kollégák magukénak érezzék a munkáltatói márkaépítésben betöltött szerepüket, mert ekkor lesznek gyorsan implementálható megoldásaink.

Az eddig készült interjúkban megszólaltak már:

Lázár Gábor, az EY HR vezetője, Túri Péter, a Waberers HR vezetője, Turmezey Luca, a Qualysoft HR vezetője , Szilvási Gábor, a GrandVision HR vezetője, Komlósi Gabriella, az Accor T&C vezetője, Zaharia Gabriella, a TCS Hungary HR vezetője, Kaszab Stella és Németh Mihály, a H1 Systems HR és Marketing- és Ügyvezető Igazgatóját, Boglár Katalin, a Toray Industries Hungary Kft HR ManagereSzekeres Szabina az EY Talent Attraction & Acquisition Expertje, Nacsa Éva, a Thermo Fisher Scientific Senior Talent Acquisition Managere, Bederna Nóra, Talent Engagement Lead, Müller Diána, a Telenor Organizational Development & Talent Acquisition vezetője és Nyerges Dóra, a Mazars HR vezetője.

Kovács Orsolya Senior Employer Branding Offizzer

Brandfizz Employer Branding

uigitdev

About uigitdev

Share via
Copy link
Powered by Social Snap