Skip to main content

Próbanap a Telenornál Szegeden az ügyfélcentrikusság jegyében

A Próbanap kampány célja

Egy éve újította meg lokális vállalati értékeit a Telenor Magyarország. Az „Our nature connects us”, azaz a „Természetünk összeköt” értékkampány esszenciája, hogy a zsigeri ösztöneik, a legalapvetőbb értékeik kötik össze a Telenornál dolgozó kollégákat. A farkasfalka szelleme, az oroszlán bátorsága, a kolibri gyorsasága, az agár kitartása és a ló szenvedélye inspirálja őket nap mint nap. Ennek a szimbolikának az ötlete kollégáktól jövő kezdeményezésből, fókuszcsoportos beszélgetésekből indult. Az élőlények karakterei, legfőbb tulajdonságai testesítik meg az adott munkahelyi értékeket, könnyebben érthetővé, befogadhatóvá téve az üzeneteket.

Az idáig vezető út

Júliusban videósorozattal startolt a Próbanap Kampány, mely az ügyfélközpontúság értéke köré épült. A sorozat első részében Kiss Ádám humorista látogatott el a Telenor Astoria üzletébe, ahol egy napig különböző hétköznapi – és kevésbé hétköznapi – kihívásokkal kellett megbirkóznia, valódi körülmények között. A kampányvideóval a Telenor üzenete több, mint 86 ezer emberhez jutott el, így a folytatás nem volt kérdés.

“A második Próbanap videóban a saját kollégáink kerültek fókuszba, hiszen az ügyfélközpontúság a Telenoron belül is ezernyi formában jelenik meg – dolgozzunk az üzletekben vagy a központban, az ügyfélélmény mindannyiunk számára prioritás. Hisszük, hogy értékeink összekötnek bennünket, ezért fontos számunkra, hogy a törökbálinti irodaházunkban dolgozók és az ügyfelekkel közvetlen napi kapcsolatban álló kollégáink tanulni tudjanak egymástól.” – fejti ki Müller Diána, a Telenor Magyarország szervezetfejlesztési vezetője. Dia 2021 novemberében elnyerte a Hónap Employer Branding Vezetője díjat, a vele készült interjúnkból megtudhatod, milyen eszközökkel építi a Telenor munkáltatói márkáját.

Ilyen volt a Próbanap Szegeden

A videósorozat második részében három, a székházban dolgozó kolléga látogatott el a Telenor szegedi lakossági ügyfélszolgálatára, ahol az ügyfélkiszolgálás különbözői területein mérettethették meg magukat. Ideiglenes “munkakörükben” többek között PUK kód és új adatcsomag beállításával, ügyfélelégedettség-visszaméréssel és videochates segítségnyújtással telt a napjuk. A szegedi kollégák a teljes folyamat alatt támogatták őket szakmai tudásukkal és tanácsaikkal, így közös erővel az összes kihívást sikeresen teljesítették.

“A kihívás nagyon tanulságos volt számomra, hiszen belső kommunikációs vezetőként ritkán van alkalmam a szegedi ügyfélszolgálatos kollégák munkájába belelátni. Nagyon motiváló volt testközelből megtapasztalni, hogy milyen alapos munkát végeznek nap mint nap.” – számolt be élményeiről az egyik kihívott, Seres Niki a különleges nap után.

Meglepetésvendég

Természetesen a Próbanap kampányra jellemző csavar most sem maradhatott el: a kihívottak között Seres Niki és Árvai Ábel junior szegmens menedzser mellett nem más, mint a Telenor Magyarország vezérigazgatója, Peter Gazik is kipróbálta call centeres képességeit.

“A Telenornál tudjuk, hogy az ügyfélcentrikusság nem állhat meg az üzletek és az ügyfélszolgálatunk szintjén – ez egy olyan érték, ami az összes kollégánk mindennapjait átszövi, így természetesen az enyémet is. Minden, amit és ahogyan csinálunk, az ügyfeleinkre vezethető vissza, hiszen maga a cég is miattuk, értük létezik.” – nyilatkozta Peter, miután sikeresen lebonyolította élete első videochates ügyféltanácsadását.

A kampány felületei és időzítése

A kampányvideó, illetve a kiegészítő teaser és behind the scenes tartalmak (nézd meg az első és a második videót is) online organikusan és fizetetten a Telenor Karrier Facebook és a Telenor Hungary LinkedIn oldalakon futottak (itt is elérhető az első és a második videó is). Emellett a Telenor Hungary TikTok csatornájára is kikerültek teaser, illetve behind the scenes tartalmak.

A Próbanap eredményei

Egy hónap alatt a kampányvideók mintegy 30 ezer emberhez juttatták el a Telenor #CustomerOriented értékét, ezzel több mint 600 olyan potenciális jelöltet értek el, akik a videók megtekintése után a vállalat karrieroldalát is felkeresték.

uigitdev

About uigitdev

Share via
Copy link
Powered by Social Snap