Skip to main content

Új HR vezérigazgató-helyettes a Yettelnél

2022. augusztus 1-jétől Szalai Enikő a Yettel Magyarország Zrt. HR vezérigazgató-
helyettese. A HR-menedzsment területén 25 év nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember egy kihívásokkal teli időszakban, izgalmas vállalati környezetben veszi át a terület vezetését a telekommunikációs cégnél.

Szalai Enikő több évtizedes nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a HR-menedzsment, a
szervezet- és stratégiafejlesztés, valamint a coaching területén. Szakterülete a
változásmenedzsment és a tehetségfejlesztés.

A szakember egy olyan dinamikus környezetbe érkezik, ahol nemrég a partnershop-hálózat
megszüntetésével saját tulajdonúvá váltak a Yettel korábbi partnerüzletei. A közel 100 új
üzlettel többszáz munkatárs is érkezett, így a szakember egy immár közel kétezer fős
vállalatot erősít.

„A megváltozott gazdasági környezetben különösen fontos az erős emberi „szövettel”
rendelkező szervezet, amelyre nagyon jól lehet építkezni. Büszkén csatlakozom egy olyan
vállalathoz, amely megtalálta az egyensúlyt az ambíciózus üzleti szemlélet és teljesítmény,
valamint az emberi értékek között, legyen szó a munkatársakról vagy az ügyfelekről. A Yettel
az elmúlt években bizonyította, hogy nem megy el szótlanul a társadalmat érintő változások
mellett, gyorsan reagál a kollégákat és a szűkebb, valamint tágabb környezetünket egyaránt
érintő kihívásokra – mondta el Szalai Enikő. „Azt tapasztalom, hogy sok munkavállaló küzd a
hibrid léttel, azonban nálunk a Yettelnél nemrég bevezetett meetingmentes pénteki
napokkal, és a biztos alapokon álló home office-kultúrával úgy látom, sikerül megfelelően
alkalmazkodni az előttünk álló, nem kevés kihívást tartogató időszakhoz. Arra fogok
törekedni, hogy ehhez a legjobb támogatást biztosítsam” – tette hozzá.

Szalai Enikő pályafutását a Magyar Tudományos Akadémián nyelvész kutatóként kezdte, az
üzleti világba tréner-tanácsadóként került, ahol szolgáltatói oldalról támogatott számos
nagyvállalatot vezető- és szervezetfejlesztési, valamint keresés-kiválasztási projektekben.
2012 és 2015 között a Canon Magyarország HR vezetőjeként dolgozott, majd 2015-től a cég
egyik leányvállalatának globális Talent és Performance szakértői csapatát vezette
Hollandiában. 2017-től a Canon londoni központjában a B2C üzletág stratégiai HR
feladataiért felelt európai HR igazgatóként. 2020-ban tért vissza Magyarországra, ahonnan az
angol Just Eat és a hollandiai székhelyű Takeaway cégek összeolvadását támogatta. Később
ugyanitt a Product & Technology funkció globális HR business partnere lett, és innen érkezett a Yettelhez.

Szalai Enikő üzleti coaching és változásmenedzsment képesítéssel is rendelkezik.
Szabadidejében leginkább utazni, túrázni és főzni szeret. Három gyermek édesanyja.

uigitdev

About uigitdev

Share via
Copy link
Powered by Social Snap